A hadifogságból hazatért veteránok nem nagyon beszédesek...
Aki hazatért élve, az vagy súlyosan válságos állapotban van, vagy pedig idegeit felőrölték az orosz fogságban átélt események.
Azok, akik eltudnák mondani miket is éltek át, azok zárkózottak, erőt vett rajtuk a bús komorság. Nekem sikerült beszélnem egy volt fogollyal, aki részletesen beszámolt az ott tapasztalt dolgokról:
"Az egész tábort belepte a kosz és a mocsok. Mindent beborított a szemét, az emberi ürülék és a mindenhol uralkodó kilátástalanság és lemondás.
A táborban csak férfiak voltak... A hiányos egészségügyi ellátás és a higéniahiánynak köszönhetően hetente többszáz ember halt meg, de mindig jött az utánpótlás.
Naponta csak egyszer kaptunk enni, messze nem volt energiánk ledolgozni azt a 10-12 órát, amit sziklahordással vagy árokásással töltöttünk.
Annak volt szerencséje, aki az ültetvényekre került, ott nem volt ennyire szörnyű, csak hideg. A kegyetlen orosz hideg. Mely csontig hatol... Sokszor azt kívántam, hogy bár estem volna el a csatatéren.
Nem tudom minek köszönhetem, hogy életben vagyok... "
Hihetetlen mai fejjel meghallgatni az orosz hadifogságban lévők történetét. A kényelmes, kész világunkban mi már azt sem tudjuk, hogy milyen lehetett úgy szenvedni, ahogyan ők tették. Az éhség, a rengeteg munka, mind elviselhetetlen lehetett, a túlélők óriási fizikai és lelki erővel kellett rendelkezzenek. Ám, őket nem a fegyver általi halál veszélyeztette, hanem a lassú, az éhezés, a fáradtság és a rengeteg mocsokból kialakult betegségek miatti elmúlás. A katonák sokkal jobban szerettek volna a harcmezőn lenni, esetlegesen ott meghalni, mint elviselni a fogolytábor általi szörnyűségeket. Számunkra szinte elképzelhetetlen az, amit akkor valódi, hús vér emberek, az őseink átéltek...
(Lukács Bálint)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése